“Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”
Tamási Áron

Kedves Vendégeink!

 

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket Bakonyoszlop honlapján.
Üdvözlöm elsősorban községünk lakóit és a településünkre látogatókat.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy e kis falu polgármestere lehetek. Veszprém megyének kis szegletében élünk, amelynek történelmét az Esterházy-család tette nevezetessé.

A szép környezeti adottságokkal bíró település érdemes arra, ha csak egy látogatás erejéig is, megtekintse az, akinek fontos a szép, tiszta, egészséges környezet. A természet szépségei valósággal rabul ejtik az embert.

Az itt élő emberek igényesek portájukra, rendezett udvaraik és házaik rögtön feltűnnek az idelátogatóknak. Megbecsülik értékeiket, óvják és védik a természetet. Összefognak, együttműködnek, hogy apró falunk sokáig virágozhasson mindenki megelégedésére. A kis falvak szűkös anyagi keretei ellenére mindig próbálunk önerőből fejleszteni, a közösségi életet ébren tartani, s a felnövekvő nemzedéknek élhető körülményeket biztosítani, amiért érdemes itt élni, gyermekeket nevelni. Éppen ezért a Képviselőtestület döntése értelmében tizennégy lakótelket alakítottunk ki, s kedvezményesen hozzájuthatnak a gyermekes családok, akik itt kívánnak letelepedni. Az utóbbi évek tapasztalatai bebizonyították, hogy a vidéki életmód több előnyt rejteget magában, mint hátrányt.

Kérjük, látogasson el hozzánk, mindenkit nagy örömmel fogadunk.

ifj. Wolf Ferenc
polgármester